Szeged

A pár órás utazást követõen kissé fáradtan lépünk hotelszobánkba, ahol csend és nyugalom fogad minket. A késõ délutáni nap lustán kúszik végig a szõnyegen, az ágy friss illatot áraszt magából. Ilyen csábító „ajánlatnak” még talán a leghíresebb utazó-felfedezõk sem tudnának ellenállni, így mi is hamar a gyermekkorunkat idézõ, délutáni csendes pihenõ mellett döntünk.

A kora esti órákban, kipihenten és kíváncsisággal teli vágunk neki elsõ szegedi korzózásunknak. Pár perc könnyû séta és máris a belváros keleti kapujánál, a Széchenyi térnél találjuk magunkat. A közvilágítástól aranysárgára festett hatalmas fák sûrûjében családok, baráti társaságok élvezik a szokatlanul meleg tavaszi estét, a félreesõ padokon fiatal párok töltik romantikus perceiket. Az idilli kép a teret elhagyva sem változik, sõt, a város sétálóutcáján, a Kárász utcán egyre beljebb jutva, csak fokozódik a város lüktetése. A kávézók teraszain mindössze néhány szék maradt üresen, a cukrászdák és fagyizók elõtt hosszú sorok kígyóznak. Kínálatuk az esti órákra sem csappant meg: péksütemények, cukrászsütemények és fagylaltok olyan széles választéka várja az esti nassolókat, amilyet más városokban még nappal is ritkán találni. Félretesszük turistatérképünket és elõbb egy-egy péksüteménnyel, majd néhány gombóc fagyival a kezünkbe vegyülünk el a tömegben, hogy magunkba szívhassuk a szegedi éjszaka minden egyes cseppjét.