Földön, vízen
Ahogy a 33-as főúton Poroszló és a Tisza-tó felé közeledünk, egyre több kereszteződés, kis étterem és ház tűnik ismerősnek. Ide-oda kapkodom a fejemet, és közben az emlékeim között kutatok, amikor hirtelen feltűnik az, amit biztosan felismerek: a Tisza-tó. Mi azonban nem állunk meg, robogunk tovább, és amikor már a tó túloldalán lévő város, Tiszafüred nevét is áthúzva látom egy táblán, kezdem kicsit furcsállni a dolgokat. Pár perc után azonban megnyugodhatok: nem a fék romlott el, csak - vendéglátóinknak köszönhetően - utunkat a Tisza-tavat is felölelő Hortobágyi Nemzeti Park meglátogatásával kezdjük.  A Tiszafüred és Egyek közt található Nyugati Fogadóház egy jelképes kapu a Hor- tobágyra, így hát mi is itt parkolunk le buszunkkal, hogy túránkat egy sokkal egész- ségesebb és sokkal fárasz- tóbb közlekedési eszközzel, kerékpárral folytassuk. Nagy hévvel és nagy önbizalommal pattanok nyeregbe, de mivel biciklivel is olyan régen köz- lekedtem, mint kenuval, pár perc lelkes tekerést követően levegő után kapkodva állok félre. De pihenésem nem felhőtlen: ahogy a pedálról leteszem a lábam, nyomban egy nagy raj szúnyog támad meg, ráadásul a menetszél nélkül elég tikkasztó a majd' 40 Celsius fokon perzselő nap. Erőt veszek magamon, és visszaülök a nyeregbe.
Kirándulásaihoz használja a fapadosetterem.hu foglalási rendszert.
Válasszon alább várost és éttermet! |
Egy jó félóra múlva a lábam már beáll a ritmusra, nekem pedig nem is kell másra figyelnem, csak a tájra és a kormányra. A kilométerek és a percek gyorsan telnek, hamarosan megérkezünk első állomásunkra, a Góréstanya melletti kis madárrezervátumba. A puszta közepén magányosan álló, hatalmas ketrecekben olyan madarakat tartanak és gondoznak, amelyek már nem képesek repülni és élelemmel ellátni magukat. A kalitkák közt járva vegyes érzések keverednek bennem. Egyrészt örülök, hogy vannak olyan emberek, akik idejüket és pénzüket nem kímélve gondoskodnak ezekről az állatokról, másrészt viszont borzasztó azt látni, ahogy a sasok - a „madarak oroszlánjai", az erő és a fenségesség megtestesítői - szárnyukkal ügyetlenül csapkodva próbálnának újra a levegőbe emelkedni, sikertelenül.  A kissé szomorú helyszínről tovább indulva már csak néhány kilométer vár ránk bicikli utunk céljáig, a Meggyes Csárdamúzeumig. A kis fehér, nádtetős épület bokrok és fák mögül bukkan elő. Már a külseje is meggyőz csárda mivoltáról, de az ajtón belépve jó néhány évtizedet, sőt évszázadot ugrunk vissza az időben: döngölt agyagpadló, szúrágta faasztalok, fokos-tartó, és az elmaradhatatlan „kármentő", amely név elárulja a farács szerepét: annakidején a pult köré tették, hogy verekedés esetén ne essen kár az italokban, a poharakban és a tányérokban. A pici ablakok és a vastag vályogfalak miatt hűvös szobában még elüldögélnénk egy darabig, de a múzeumként működő csárdában ma már nem szolgálnak fel jóféle halászlevet és harcsapaprikást sem. [banner]46,1,1[/banner]
|
