|
|
A számtalan látnivalók közül mostani, három napos programunkhoz a pohorjei hegy lábánál fekvő Maribort választottunk. A Dráva által kettészelt városba kora délután érkeztünk, ahol a szállásunkat biztosító ötcsillagos Hotel Habakuk vezetői egy-egy pohár pezsgővel köszöntöttek minket. A gyöngyöző ital elfogyasztása után Tibor Rojs, a hotel kereskedelmi igazgatója körbevezetett minket az impozánsan berendezett épületben. Elsőként az újonnan épült konferenciaközpontot vehettük szemügyre. Az 1600 m2-es konferenciaszint akár 830 résztvevő egyidejű befogadására is alkalmas, de igény szerint, az ötletesen megoldott mozgatható falak segítségével, különböző méretű termek is kialakíthatók. A konferenciák fárasztó szellemi tevékenysége után a vendégek a hotel wellness és gyógyfürdö központjában kényeztethetik magukat. A szolgáltatások közt megtalálhatjuk a színterápiás és hagyományos szaunákat, a török gőzfürdőt, a termálvizes külső és belső medencéket, a pezsgőfürdőket, a squash és fittness termeket, a különböző masszázsokat és a szépségszalonokat is.  | Fotó: www.csatolna.hu |
Sajnos ezúttal be kellett érnünk a központ hihetetlen látvánnyal, mivel Fortuna asszony már várt minket a környék legnagyobb kaszinójában, a Casino Mariborban. A két emeletes épületben, ajándékzsetonjaimmal a kezemben, pár percig úgy érezhettem magam, mint egy milliomos Las Vegsaban. Egyik kezem zsebre dugva, hanyag eleganciával sétálgattam a rulett- és pókerasztalok körül, mintha csak egy jó asztalt keresnék millióim elveréséhez. Kis érétkű zsetonjaim természetesen csak a földszinti nyerőgépekhez voltak érvényesek, ezt a kis színjátékot azonban kár lett volna kihagyni. A félkarú rablók csilingelésétől, a rulett golyók kopogásától, és a keveredő kártyalapok halk suhogásától kissé bódultan indultunk tovább egy közeli étterembe, ahol áfonyalikőr kóstolóval vártak minket. A rövidnek indult kóstolóból végül egy fergeteges táncos mulatság alakult ki, vidám zárást adva ezzel hosszúra nyúlt napunknak. |