Bajorország

Kicsit több mint hatszáz kilométernyi autópálya kanyarog mögöttünk Budapestig, mikor végre kiteszem az irányjelzőt és lekanyarodunk Regensburg felé. A zöldellő mezőkből egyre több és több épület nő ki, a széles autópálya előbb négysávos főútra, majd kétsávos kis utcára szűkül, míg a központban egy egyirányú utca végébe érve már csak gyalogosan haladhatnánk tovább. Belvárosi hotelünket mégsem találjuk, így megfordulunk, s újból kezdjük a keresgélést. Mikor már teljesen elvesztünk a kis utcák tengerében, megállok, s egy gyalogostól kérek segítséget. Meglepő választ kapok: az úriember felajánlja, hogy a közelben parkoló autójával elvezet minket a szállásunkhoz. Egyszerűen nem hiszek a fülemnek, de még akkor is kétkedek kicsit, mikor már több perce követjük őt. Kanyargunk jobbra, kanyargunk balra, majd végül a szállodához érve, kezét az ablakon kidugva, búcsút int „felvezetőnk". Ez ám a fogadtatás!

Újra a középkorban
A Duna Obere Wöhrd nevű szigetén álló hoteltől egy mindössze pár méteres feljáró vezet a híres kőhídra, a Steinerne Brückere, ám mégis mintha egész korszakokat ugranánk át segítségével. A nagyjából nyolcszáz éves hídról Regensburg középkori arca tárul elénk. Színes, apró ablakos házak, finom boltívek, díszes tornyok tülekednek a turisták kegyeiért, felettük a katedrális csipkés tornyai csúcsosodnak tiszteletet parancsolóan. Szerencsére a Steinerne Brückéről hónapokkal ezelőtt végleg kitiltották a gépjárműveket, így mindössze a part mellett horgonyzó kirándulóhajók emlékeztetnek mai korunkra.

Az óvárosba vezető kaput átlépve hajlamos lennék rá, hogy engedjek a csábításnak, s hagynám, hogy magukba szippantsanak a szűk kis utcácskák, ám Barbara, a magyar származású idegenvezetőnk egy hirtelen balos kanyarral a Sóház mögött megbújó kis vendéglőhöz irányít minket. A Historische Wurstküche ma is ugyanúgy működik, mint több száz évvel ezelőtt, átalakításnak szerencsére semmi nyoma, a vendégteret is kizárólag a konyhán keresztül lehet megközelíteni. Bár biztosan valamilyen praktikus oka van a szokatlan elrendezésnek, ám marketing akciónak sem utolsó, hiszen a faszénen sült kolbászok látványa és illata még a legétvágytalanabb vendégeket is felcsigázza. Az ebéden már túl lévén most nem szeretnénk ebbe az egyébként nagyon is kellemesnek tűnő csapdába esni, inkább gyorsan továbbállunk a város egyik legidősebb épületéhez.