|
|
Hagyomány és mítosz
A ciprusiak halknak nem nevezhető baráti beszélgetéseit később sem kellett hiányolnunk, mivel másnap délben már egy eldugott tanyán fogad bennünket a disznóvágásra összegyűlt rokonság. Bár még egyikkőjükkel sem találkoztunk, mégis úgy örülnek nekünk, mintha csak a családhoz tartoznánk. A nagymama azon nyomban leültet minket, és már hozza is a frissen készült ciprusi kecskesajtot, a „haloumi"-t, hozzá paradicsomot és kenyeret. Szemében ugyanaz a boldogság csillog, mint amit a saját nagymamáméban vélek felfedezni, mikor jóízűen falatozom főztjéből. 
Kisvártatva a házigazda is megjelenik. A nagydarab, hentes alkatú, de mosolygós férfi feleségét ölelve, büszkén mutatja nekünk kilenc gyermekéről készült családi fotót. „Go on, go on!"- viccelődik az egyik rokon, célozva ezzel a további gyermekáldásra. A vallásos ciprusiak közt régebben ez a szám nem számított kimagaslónak, de még napjainkban is a családonkénti négy gyereket tartják normálisnak. A népes famíliának azonban hamarosan búcsút kell intenünk, mivel a mai napon még több ókori nevezetesség is vár ránk a lakoma után. Mielőtt elérnénk első történelmi célpontunkat, letérünk egy földútra, hogy egy citromfa ligetben megtapasztaljuk azt, amit otthon soha nem tudnánk: a fáról szedett mandarin ízét. A sűrűn ültetett citrom- és mandarinfák közt sétálva olyan érzés fog el, mintha csak a Paradicsomban járnék, és ezt csak fokozza a hibátlan, mézédes mandarinok íze. Amikor a gyümölcsök levétől már a könyöke is ragad mindenkinek, visszaülünk autónkba és folytatjuk utunkat ciprus egyik legősibb városa felé. |
